2011. december 8., csütörtök

Magyarországra is került a hamis bioélelmiszerből!

Több mint 700 ezer tonnányi élelmiszert értékesítettek biotermékként. Az olasz rendőrség leleplezett egy hamisító hálózatot, hét gyanúsítottat letartóztattak. Az állítólagos biotermékek hazánkban is megjelentek.
Olaszországban több városban összesen hét gyanúsítottat tartóztattak le, mert feltehetően éveken keresztül hamis bioélelmiszereket árusítottak. A letartóztatottak élelmiszer-ipari vállalatok vezetői voltak – számolt be az észak-olaszországi Verona rendőrsége. Egyes információk szerint emellett a nyomozók 2500 tonna hamis terméket foglaltak le, köztük lisztet, szóját és aszalt gyümölcsöket. A banda az évek alatt 700 ezer tonna állítólagos bioterméket adhatott el, összesen 220 millió euró értékben több európai országban.

A hatóságok szerint a hamisítók az élelmiszerek összetevőit Romániában és Olaszországban szerezhették be, álcégeken keresztül. Ezután hamis bioigazolásokat állíthattak ki a termékekről, és így jóval magasabb áron adhatták el a nagy élelmiszerláncoknak Olaszországban, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban, Belgiumban, Magyarországon, Ausztriában és Svájcban.


A hatóságok szerint a hamisítói hálózat rendkívül kiterjedt. Az őrizetbe vettek között nemcsak a Sunny Land, a Sona és a Bioecoitalia élelmiszerláncok vezetői voltak, hanem az olasz Marche tartomány igazolóhivatalának elnöke is. Összességében 30 céget azonosított már a rendőrség.


Európában egyre nagyobb a kereslet a bioélelmiszerek iránt, az elmúlt tíz évben egyedül Olaszországban megháromszorozódott az ökológiailag előállított termékek forgalma. Olaszországban van a legtöbb hiteles biotermelő Európában.

spiegel.de / K.M.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...